2010. március 31., szerda

minden elmúlik egyszer

Nem akarom, hogy véget érjen ez az este... a holnap a véget hordozza maában. Egy korszak végének kezdetét hordozza magában. Holnap elkezdődik az utolsó gimnazista hónapom. És ennek nem örülök. Nem a közelgő vizsgák miatt, egyszerűen nem akarom, hogy lezáruljon ez a szakasz. Mindenki azt mondja, ez a legszebb időszak az életben. És az volt, valóban az.

2010. március 29., hétfő

fall down the rabbit hole

http://fsucomptheory.files.wordpress.com/2009/10/alice.jpg

Úgy érzem, ismét beleestem a nyúl üregébe....

2010. március 28., vasárnap

Irritálom a társadalmat.

És igen, újabb fenyegető levelet kaptam! Ebben a hónapban ez a második! De most nem az előző írótól jött, hanem egy barátnőm párjától... nah mindegy, a levélben annyi állt: "kerülj!"... erre én ezt válaszoltam "?"...
Gondolom azért jött, mert az illető barátnőjének Szombaton tartott születésnapján nem jelentem meg, illetve késve jelentem csak meg, minek utána már 1 hónappal ezelőtt meg volt beszélve andus anyukájával, hogy náluk leszek ezen a napon meglepetés buliban, Bonyhádon... és ezért nem értem oda időre. Mondtam is Nórának, de külön kértem, ne mondja el az ünnepeltnek, nem akarom megbántani, ha úgy jön vissza a busz, akkor még benézek hozzájuk a buliba... úgy is jött vissza, be is néztem, igaz az ünnepelt akkor már fáradt volt, és haza akart menni, de így is felköszöntöttem. Persze tudta hol vagyok, hisz 1: kijött elém a váróba, 2: Nóra elszólta magát... megjegyzem, nem hiszem, hogy felültettem volna az ünnepeltet, mert nem mondtam neki, hogy ott leszek a bulin, nem hazudtam neki, nem vágtam át...
na mindegy, az illetőt kerülöm, bár eddig se nagyon loholtam a nyomába, és régebben is kaptam már tőle pár olyan levelet, hogy ha meglátom, menjek át az utca túloldalára... ilyenek... 
Asszem a világ férfiújinak össze kéne fogniuk ellenem...és csoportosan kivégezni....
 

Kedves Zsopi!


Valóban nem az vagyok, akinek megismertél. Valóban átmentem azóta egy két dolgon. Egy két olyan dolgon, ami lehet számodra nem okozna lelki traumát, vagy fogalmam sincs mit, de számomra okozott. Engem dühít, és bánt, nagyon bánt, hogy jött egy ember, és én hittem neki. Hittem a csillogásának. Elhittem, hogy amit mond, az valóság.  Naiv módon elhittem, hogy képes engem is szeretni valaki. És ezek után kibaszottul nagyon pofára estem. És csalódtam Őbenne, de még jobban csalódtam magamban. Csalódtam, hogy rá kellett döbbennem, hogy ostoba vagyok, naiv és hiszékeny. Dühös vagyok magamra, és ha lehetséges ez még jobban gyűlölöm magamat, mint azelőtt. Lelkileg roncs vagyok. Elment már a hurrikán, már rég, már nem is érezzük, de a nyomai itt vannak. hiába nem kellene ő, és nem vágyok rá, az amit a lelkemmel művelt, még mindig megvan... romokban hever minden bennem. Tudod az a szivárványos szívecske nem véletlenül van széttörve ott a blogom címe alatt...
Olyan vagyok, mint egy kibaszott alma. Egy alma, ami kívülről lehet, hogy nem ütött kopott még, ám de belül férgek hemzsegnek, és megrohad. Rohad a lelkem, érted?!
Más vagyok... igen, megváltoztam. Kurvára meg, mert nem hagyom, hogy még egyszer ez történjen velem. nem hagyom, hogy bántsanak. Megváltoztam, jól látod. nem vagyok ugyanaz az ember. És tudod mit? Soha többé nem is akarok az lenni...
És nagyon szépen köszönöm, hogy mindezt a nagyközönség előtt kellett elmondanom, mert nem voltál annyira diszkrét, hogy felhívj, vagy iwiwen, msnen írj. Köszönöm. Ha ezek után nem tartod magad a barátomnak, vagy drámázunk még... rádbízom. De bízok abban, hogy annyira nem vagy öreg és prűd, hogy úgy gondold, mind ezek a személyed elleni támadások.
 http://www.historiann.com/wp-content/uploads/2008/12/badapple-300x227.jpg

Rob. Második felvonás.

Nem megyek sajna.
Tán elúszott az utolsó esély, hogy lássam Robot.
És Nicolet.
Nem megyek sajna.

magamról.

"Azt hiszem, hogy legelső sorban ember vagyok... vagy mindenesetre meg kell kísérelnem, hogy az legyek."
(Ibsen-Nóra)

rob. első felvonás.

Ritáékon áll vagy bukik minden.
Holnap Pest? 
Holnap Rob?
Ritáékon áll, vagy bukik minden.

2010. március 27., szombat

két nap az élet.

Mivel már két és fél órája elhagytuk az éj felét, beléptünk szombatba, március hó 27.- napjába.
Március 27. Ma hat éve, hogy meghalt az egyik legkedveltebb francia regényíróm, Robert Merle. Vicces, mert ma esett a fejemre a Két nap az élet, amikor pakolásztam a szobában, és elkiáltottam magam, hogy baszd meg Merle! És akkor leraktam ide az ágyra a könyvet, és most lapozgattam (hajnali fél kettőkor, igen xD ), és mondom, mikor halt meg? Emlékszek nem olyan rég... és beírtam wikipediába, erre mit ad isten, ma hat éve.Ezt én egy JEL-nek veszem, miszerint meg kell rendelnem tőle a Mesterségem a halál-t, és jó gyorsan ki is kell olvasnom :) 
Egyre inkább kezdem megkedvelni a háborúst témájú könyveket, és írókat, Hemingway (Akiért a harang szól), Merle (Két nap az élet), Norman Mailer (Meztelenek és holtak)...http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/25/Robert_Merle_%281964%29.JPG

2010. március 26., péntek

Bye bye Isobel

A pletykűk beigazolódtak... Katherine Heigl felbontotta szerződését a BBC csatornával, és végleg elhagyta a Grace klinikát. Annyira hirtelen volt, és annyira gyorsan történt mindez, hogy a karaktere,  Dr. Isobel Stevens, azaz Izzie még búcsúepizódot sem kapott. Többször előfordult már, hogy Izzie sok részben nem volt, hiányzott, elment, betegeskedett...stb... de most végérvényesen elbúcsúzott a stábtól, és többet nem jelenik már meg.
Bár hittem a pletykáknak, hisz mozis karrierje egyre inkább felfelé ívelőben van.... mégis annyira elszomorodtam... George és Izzie... nélkülük nem ugyanaz a sorozat már... 
Ez olyan, mint ha Bree és Lynette lépne ki a SzüliFeliből... ugye nem lenne jó.... ?


Ég veled Issie Stevens
http://holaminora.files.wordpress.com/2009/05/061121_heigl_vmed_12p_widec.jpg

Jöjj kisgyermek

Come Little Children
I'll Take Thee Away, Into A Land
Of Enchantment

Come Little Children
The Time's Come To Play
Here In My Garden
Of Magic

Follow Sweet Children
I'll Show Thee The Way
Through All The Pain And
The Sorrows

Weep Not Poor Children
For Life Is This Way
Murdering Beauty And
Passions

Hush Now Dear Children
It Must Be This Way
To Weary Of Life And
Deceptions

Rest Now My Children
For Soon We'll Away
into The Calm And
The Quiet

Come Little Children
I'll Take Thee Away, Into A Land
Of Enchantment

Come Little Children
The Time's Come To Play
Here In My Garden
Of Shadows

Edgar Allan Poe

2010. március 24., szerda

átbasztak.

Sajnálom olvasók, hogy tőlem kell megtudnotok, de nincs nikkelbolha. Ma földön, vízben, levegőben, mindenhol kerestem... gugliban, wikipédiában, természet abc-jébén... mindenütt. De nem létezik olyan állat, hogy nikkelbolha. Tehát hamis az állítás, miszerint ugrál, vagy pattog, mint a nikkelbolha. mert akkor az azt jelenti, hogy nem csinál semmit, csak van... pontosabban nincs... semmit nem csinál, és nem is létezik, mert hát nem létezik nikkelbolha, ennek következtében ugrálni meg pattogni se tud... szóval mondhatnánk akár, hogy úszik, mint a nikkelbolha, vagy hegedül, mint a nikkelbolha, vagy alagutat ás, mint nikkelbolha, mert mindezeket legalább annyira csinálja ez a nemlétező állat, mint az ugrálást ill. pattogást...vagyis nem csinálja... tehát ha mondjuk látsz az úton egy döglött galambot, akkor tulajdonképpen annak mondhatod, hogy, jé, hát ugrál, mint a nikkelbolha... mert körülbelül akkora az esélye annak, hogy az a döglött galamb önszántából megmozduljon, mint annak, hogy rád ugrik egy nikkelbolha... mivel az egyik döglött, a másik meg még csak nem is létezik. Megjegyzem, miért pont nikkelbolhának hívjuk a nemlétező állatot? Lehetne akár ólompingvin, cinkleopárd vagy hidrogénhidra... mert, hogy ezek az állatok is legalább annyira léteznek, mint a nikkelbolha. Tehát sehogy. Szóval tulajdonképpen mondhatod azt egy izgága emberre, hogy hát öcsém, pattogsz, mint az ólompingvin, mert az annyira pattog, mint egy döglött galamb. Szóval, mivel erre tettem rá a mai napomat, hogy megfejtsem a nikkelbolha rejtélyét, ki kell jelentenem, hogy mindenkit átbasztak, akit valaha illettek az ugráló nikkelbolha jelzővel. Vagy csak rosszindulatból mondták...azt akarták sugallni, annyira vagy mozgékony, mint egy döglött galamb. 
Tehát összegezzünk: 
* A nikkelbolha nem létezik
* Előző állításból következik, hogy nem is ugrál, vagy pattog
* Az "ugrálsz mint a nikkelbolha!" átbaszás...mert akkor tulajdonképpen nem is ugrálsz. Sértés tulajdonképpen.


Köszönöm a figyelmet. Nobel-díjra várok.

reflektálás Zsopinak

"Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen."

Radnóti
http://msp292.photobucket.com/albums/mm30/bessen1/Gummy_Bears___Suicide_Or_Not__by_Wi.jpg

módosítások :D

Nincs mondandóm. Érzelmek viharában vagyok.
Talán csak annyit, megéri flörtölni pár emberrel... újabb 5ös :D :D :D 
Lacel eltűnt.
Nem tudok sütit sütni.
Szopjatok le bő nyállal.

Lacel megkerült!!  Pár perce raktuk le, közbe hazaértem, és módosítanom kell, szóval Lacel kihúzva :)
Röhögtünk, meg eldumáltunk, de "vicc" tényleg az ami az egészségügyben megy manapság... egyszerűen szánalmas, hogy elmegy az ember 1 azaz egy betegséggel, és hazavisz 2, azaz kettőt!!!!!!!!!!!
mihamarabbigyógyulástnekedLacel.

2010. március 23., kedd

Nincs mondandóm. Érzelmek viharában vagyok.
Talán csak annyit, megéri flörtölni pár emberrel... újabb 5ös :D :D :D 
Lacel eltűnt.
Nem tudok sütit sütni.
Szopjatok le bő nyállal.

2010. március 22., hétfő

csodára virradt?

2010. március 21., vasárnap

Ki a faszom az a Kiszel Tünde?

Ma tanultam, hogy anyu ne pattogjon, meg hogy azért nem árt soha, főleg nem, ha az ember 43 nap múlva érettségizik :D El se hiszem, hogy 2 hét múlva elkezdődik az utolsó gimnazista hónapom...fura. különös.
 Mindegy, délután találkoztam Nacussal, mert nem bírtam itthon lenni, és nem engedtek el Nikuval moziba, és ezért gyűlölök mindnekit. És Nacussal azért kurvajó volt, átkeltünk az Ensz folyón, és egy Óperencián túli parkban ültünk, és énekeltünk, meg ápoltuk egymás lelkét... ő túl van egy szakításon, én erkölcsi és morális dilemmákkal küszködök... de jó volt, két szingli szív, sok mosoly, 1 doboz cigi és egy üveg limcsi. A boldogság összetevői. És jó volt, hogy váltogatták egymást a dalok, a szomorú lelki dilemmák, az etikai kérdések és a röhögős poénok ( Sophia Loren és Queen Elizabeth the second).
Aztán eltelt ez a másfél tavaszi óra, és hazajöttem. Bogi hívott, beszéltünk. Letettük. Megint hívott :)
Azt kérdezte, vajon a a sors keze vagy az én akaratom volt-e az, hogy Mr.R. meg én...
És akkor én is elgondolkoztam ezen. Szeretem azt hinni, hogy létezik egy Isten, aki predesztinálja az életünket, de azt is szeretem hinni,  hogy létezik egy sors, ami választásokat ad a kezembe, no meg máskor abban hiszek, hogy magam kovácsolom az életem.
Tehát tulajdonképpen van egy Isten, aki megteremti minden ember számára a sorsát, nagy vonalakban... kijelöl dolgokat, de ebbe kisebb-nagyobb beleszólásunk van. Úgy érzem, a sors mindig lehetőségeket ad... oda rak eléd egy lehetőséget, és te döntöd el, hogy hogyan lesz tovább... pl. R-el úgy döntöttem, hogy hogy kihasználom a lehetőséget, míg I-vel úgy, hogy nem... ez totálisan az én döntésem volt, mert a sors ezeket a lehetőségeket állította elém.
Ez elég hülyeség, mi? Nem tudom...
Olvasók, ti mit gondoltok erről? Létezik sors? Végzet? Isteni beavatkozás? Eleve elrendelés? vagy minden önmagunkon múlik? Kérlek írjátok meg, érdekel nagyon...
És mindenkit várok szeretettel az "Utáljuk együtt Pompadourt" klubban! Csatlakozz Te is! ;)

 http://members.iinet.net.au/~rabbit/pompdr.jpg

Cukor, só, és minden mi jó

Zsopi!
A fokföldi ibolya a biológia érettségim projektmunkájához kell. Virágzó, sok leveles, bolti. 
Tudom, hogy ha kértem volna, adtál volna.
De te is tudod, hogy szívesen elfogadok, kérni konkrétan nem szeretek, max. vágyakozni.
Nem vagy elfeledve, miért lennél? Neked most más kategóriában van az életed, nem hiszem, hogy kellene oda az én lábatlankodásom. Most Neked babára kell készülnöd. Nekem megérnem. ha megértem, és ha a baba is meglesz, és minden szépen halad a kis medrében, akkor majd úgy is rendeződik ez.
Attól még, hogy nem mondom naponta, hogy Szeretlek, még nagyon is Szeretlek! Ezt Te magad szoktad hangsúlyozni. Nyáron meg úgy is megyek babalátogatóba, Zsopilátogatóba, Gáborlátogatóba, Mamólátogatóba, Papalátogatóba, Adalátogatóba, Pamacslátogatóba, akkor majd jól kibeszéljük magunkat. Ígérem.
Szeretlek.

Könnyű álmot hozzon az éj
altasd el hűs dunai szél
aludj el kisember, aludj el!
Álmodj hintát, homokozót
álmodj rétet, kis patakot
aludj el kisember, aludj el!

2010. március 20., szombat

cZiGiT.

http://www.tierraunica.com/.a/6a00e55196210388330128761a9ac3970c-800wi

le a negatív dolgokkal, álmok, inniakarások.

Az elmúlt pár napban (hétben? hónapban?) olyan negatív hangulatúak a bejegyzéseim. Ez nem maradhat így...Mert sok pozitív dolog is van az életemben... tegnap vettem egy nagy cserép fokföldi ibolyát...
Mindjárt nyit a baumax, megyek megint venni még egyet....
pussz, majd este jelentkezem

Jaj, el is felejtettem, Tátrai Annával álmodtam, aki közölte, hogy nem a művészetibe megy, mert az 5 éves lenne, ezért inkább angolra megy, és angoltanár lesz. Le volt vágatva a haja, meg ott volt vele az anyja, aki elvonszolta tőlem Annát, mondván, hogy nem jó, ha velem van, most szokott le a cigiről, amúgy is én szoktattam rá táborban...

Azt hiszem ez már annak a jele, hogy istenesen be kellene rúgni. Jövőhétvégén reményeim szerint ZŐD, mert ugye Andus is eléri már a 18-cat... szóval nem lesz semmi, ami megálljt parancsolna, és úgy be akarok rúgni, mint a kurvaélet, és táncolni, énekelni, és fetrengeni, és inni csak inni csak inni és inni....

2010. március 19., péntek

ma még sincs buli.
holnap gadány.
vasárnap magány.
magány.magány.magány.

voice

Nem hallom a hangját.
Úgy értem, nem emlékezek a hangjára... ami azért különös, mert én nagyon sok mindenki hangjára emlékszem, a volt osztály, a mostani évfolyam... akivel pár hónapot lehúzok, azoknak mindenkinek megjegyzem a hangját, és nem felejtem el... évek múltán sem.
De az övét elfelejtettem. Ma ezen lepődtem meg... eszembe jutottak dolgok, amiket mondott... de nem szólalt meg a hangja az emlékeimben... különös.
Már nem hiányzik a közelsége, a zöld szemei, az érzés sem, ami vele volt... már nem hallom a hangját... pár hónap, és tán már alig fog eszembe jutni... 
És most valahogy értem ezeket a sorokat...
Baby save up all your tears
You might need them someday
When the tears start to fall
I won't wipe them away
When you cry in the night
For the love that you need
Baby save up your tears
'Cause you'll be cryin' over me

2010. március 18., csütörtök

Őszinte bohóc.

Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Mmm, de ne rám légy mérges,
Hogyha végül senkit nem találsz.
Ha úgy érzed, hogy megcsaltalak,
Keress magadnak valaki mást.
Nálam őszintébb bohócot
Többet úgyse, úgyse látsz.

Elfáradtam már
.https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjKAm6xZ5mjnEoNpdwu_UXfQQ8X6tvbJ9Q-WNwSn8o6KFqEY8c1mY3h2PYfSd-E5ufXn9IEOQq_vI3FgtfO97miWLJa3uhoZWm8R8cTxLZ3fie2CqU-CZ4dI9rWnwXAqHZkBpWUVkYDZRk/s400/51321746_SadClown_sat.jpg

2010. március 17., szerda

Don't stop me now, don't need to catch my breath
I can go on and on and on
When the lights go down and there's no one left
I can go on and on and on

Give it to me, yeah
http://i251.photobucket.com/albums/gg289/FexamDotCom/21843_madonna__sweet__sticky_tour_8.jpg

Starship Troopers

Mi a legjobb dolog a Csillagközi invázió trilógiában?
Hát persze, hogy Johnny Rico ezredes (Casper van Dien)!! Bár ő csak az 1.-ben és a 2.-ban játszott, de akkor is :)
A kettő amúgy is egy különálló történet, különálló színészekkel... kivéve Brenda Strong ( Született Feleségek Mary Alice-je)... bár nem értettem, hisz ő már egy másik karakterrel ugyan, de meghalt az első részben...
Nah mindegy... a trilógia legjobb része akkor is az első,... a burkolt kritika, ami a társadalmat és a militarizált látásmódot támadja... a kettő értelmetlen baromság, a három pedig elmegy a teológia irányában, és Istent kutatja... pedig ott van végig egy félisten, Johnny Rico... aki megtartotta azta jó szokását, hogy meztelenkedik pár képkockát a filmben... nemrossz... de Andi miatt csak egy lightos képet rakok ki, mert félek kiakadna xD
Épp rábukkantam egy internetes fórumra, ahol azon tanakodnak a népek, hogy megválasztják Caspert Hollywood legjobb seggű színészének... Andus sajnálom... najó, képet nem rakok, de akit érdekel, az melesheti ITT  jah... meg izé.. ITT is. Ezek amúgy a Csillagközi invázió 3-ból vannak... ne mondjátok, hogy nem éri meg már csak ezért is megnézni a filmet... .
[Casper_Van_Dien_barefoot_01.jpg]

és a napő tragédiája: Kate Winslet Oscar-díjas szinésznő válik...

2010. március 16., kedd

holvoltál fiam?
dolgomvolt anyám.

HDUA

Es la historia de un amor
Como no hay otro igual
Que me hizo comprender
Todo el bien, todo el mal
Que le dio luz a mi vida
Apagándola después
Hay que vida tan obscura
Sin tu amor no viviré.
A mai nap összességében nagyon jó volt. Sok nevetéssel, filozófia kistanár alázással, magyaron veszekedéssel, tesin baromkodással, törin csészetöréssel... tényleg boldog voltam nagyon.
a mámort már az teljesítette be, hogy itthon egy külföldi boríték várt (azt hittem, Liszabomnból...). 
Csinoska, magyar madárkánk Kanadában meglepett két fényképpel, amelyek közül az egyiken épp a CN Tower üvege előtt pózol, és alatta a mély, míg a másikon egy bácsi szobra mellet ül egy padon :) És a hátán egy üzenet, hogy szeret nagyon. és hiányzok neki.
Ő is hiányzik nekem. Nagyon... olyan rossz, hogy nem hívhatom fel... hogy nem hallom  hangját.. beleőrülök. Nagyon szeretem őt. Hiányzik már. NAGYON NAGYON.
Aztán meg Papadimitriu Athina- Historia de una mor-t hallgatok, amitől kicsit szomorú lettem.
Este meg filmezés... vagy Csillagközi invázió 2, 3 vagy Egek ura...

2010. március 15., hétfő

?

Hol vagy most? Most, amikor mellettem kellene, hogy légy, és átölelj? Kit részegít épp csókod? S ki vész el épp mély szemeid világában? Kit övez féltve óvó karod? S ki vigyáz most rám? Kinek a csókjától részegülök majd? S van-e még tekintet a Földön, miben elveszhetek én is?


nem kérek kommenteket.

Marathon.

Nem akartam filmmaratont tartani, vagyis nem direkt... így alakult. Erre jók a hosszú hétvégék :)
Néztem 2 olyan filmet, amit már láttam, és 2 olyat, amit még nem.
Az egyik a Alien vs. Predator- A Halál a Ragadozó ellen - volt. http://image.hotdog.hu/_data/members1/993/685993/images/avp.jpg
A másik a Csillagközi invázió 1. volt. Az AVP-ről nem óhajtok beszélni, ellenben a CSI-ról igen. Régen, amikor láttam, akkor csak a nagy mutánsbogarak érdekeltek... most viszont átláttam, hogy ez milyen társadalomkritika... szeretem az ilyen negatív utópiákat, amik burkoltan kritizálnak egy-egy társadalmat... jobban, mint a szemtől szembeni szubjektív propagandát.Szóval élvezettel lestem az óriás pókszabásúak értelmetlen harcát a gyenge emberekkel...
http://www.moziplussz.hu/kepek/hirek/2006/11/st1.jpg

Ezek voltak hát a filmek, amiket már láttam.


Amiket meg még ne, azok közül az egyik a 2 Oscar-díjat bezsebelő Disney mese, a Fel! volt.
A Fel! egy kedves kis történet, egy megözvegyült bácsi és egy buzgó kiscserkész összebarátkozását és kalandjait mutatja be...  de (számomra) nem volt túl sok mondanivalója... szép volt, jó volt... de TÉNY, hogy a rajzolt mesék színvonalához közel sem volt...de a zenéje az tetszett...

http://www.joytricks.ro/wp-content/uploads/2009/01/up-crop.jpg
http://larryfire.files.wordpress.com/2009/02/up-1.jpg
http://filmbuzi.hu/files/film2009/up-cserkesz-charpoter.jpg
http://larryfire.files.wordpress.com/2009/02/up-3.jpg



A másik pedig a Marvin szobája volt. Nagyon jó a szereposztás, egy kedvelt színészem, egyik legkedvencebb színésznőm és egy csodált és imádott bálványom játszott benne. A történet két nővér 20 év utáni újra egymásra találásáról szól, mert egyikük ( Diane Keaton, az "egyik legkedvencebb színésznőm") rákbeteg, és donornak reméltem húgát (Meryl Streep, a "csodált és imádott bálványom"), vagy annak fiát (Leo DiCaprio, a "kedvelt színész"). Diane Keaton-t alakításáért Oscarra is jelölték... megértem. Tényleg jól azonosult a beteg nővérrel, aki mindent félretett azért, hogy az ágyhoz kötött édesapját kiszolgálja. Lee, a Meryl által alakított húg, a tékozló lány is jól ki volt dolgozva, és piros pont Merylnek, amiért végig cigizett a filmben :D Leo meg... nem értem azokat, akiknek ez a pufók, borostás mostani Leonardó jön be... nekem az örök favoritom és kedvencem, imádatom és vágyálmaim tárgya továbbra is a fiatal, nyálas kis kölyök Leo marad.
A legszebb rész -számomra-, az egész filmben az volt, amikor Leó elvitte kocsikázni Dianet a tengerpartra...
http://blogimg.goo.ne.jp/user_image/51/08/b51e89f2303dc219e2f40d3d291d4f25.jpg
http://www.starz.com/titles/MarvinsRoom/PublishingImages/marvins_room_1996_685x385.jpg

Meglepi Kanadából :)

Egy Samus pólóban pózoló Madonna ♥
Köszönöm Csinos

Március 15.

 Szóljon hát helyettem, ezen az emlékezetes napon, szeretett költőm, Heltai Jenő, a kedvenc versemmel.



Heltai Jenő : Szabadság
 

Tudd meg szabad csak az, akit
Szo nem butit, fény nem vakit,
Se rang, se kincs nem veszteget meg:
Az aki nyiltan gyülölhet, szerethet,
Alázatot lenézi, meg nem óvja
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki
Vagy forró, vagy hideg , de sose langyos
Tüzet fölöslegesen nem harangoz
Van mindene, ha nincs is semmije
Mert nem szorul rá, soha senkire
Nem áll szemébe huzott vaskalappal
Mindig kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal
És győzi szivvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindig mindenütt
Többször cirogat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelmüen, ingyen ajkadra ne vedd.
Tudd meg szabad csak az, aki
Oly áhitattal mondja ki
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az kit nem
rettent a holnap
Inség veszély, kit meg nem tántorit.
És lelki béklyó többé nem szorit.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sosem rab, ki lélkeben szabad.
Az akkor is ha koldus, nincstelen
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs , nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, s élni mernek érte.
De nem azért dult érte harc,
Hogy azt csináld amit akarsz
S mindazt, miért más robotolt
Magad javára letarold.
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliok kincse az
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dus kelykét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra.
Hogy abból jótestvéri jusson.
Minden szegénynek ugyanannyi jusson
Mig több jut egynek, másnak kevesebb
Nincs még szabadság, éget még a seb
Amig te is csak másnál szabadabb vagy
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

2010. március 14., vasárnap

Shakespeare LXXV. szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

2010. március 12., péntek

És a hetedik napon...

Megvan a nyelvvizsgám.
Pihenek még 5 percet kb., aztán megyek készülődni az osztálytalálkozóra.
Nincs sok kedvem menni...


Királynő Istennő Császárnő Madonna- Hollywood

2010. március 11., csütörtök

Mr. W. H. hagyatéka...

Ma úgy döntöttem, hogy Shakespeare szonetteket olvasok.
Örülök, hogy olyan ember vagyok, aki egyszer csak úgy dönt, hogy Shakespeare szonetteket olvas... mindegy.
A lényeg az, hogy nagyon nagyon tetszenek, és mindenkinek mondom: tessék Shakespeare szonetteket olvasni, mert az jó.
Itt van egy, ami most a szívemnek kedves:


XLIV. szonett


Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.

Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!

Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?

Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.


Roland szavaival élve: "Mint egy hősszerelmes köcsög"
Most valahogy mégis erre van szükségem... hősszerelmes köcsögnek is kell lenni néha... nem?
 

"A cigaretta és az alkohol az öngyilkosság társadalmilag elismert formája"
(Samu)

Precious

A Precious-t mindnekinek látnia kell.
A szenvedés, a hihetetlen erő, a kitartás.... mindaz, ami átjárja ezt a filmet, nem oly rejtett -nyálas módon, mint ahogy azt jó pár filmben teszi. Nem... a Precious mocskos nyelvű, koszos film... nem szép film. De gondolkodtató, szánalmat keltő... és ami a legfontosabb, garantálom, hogy miután megnézték, mindenki hálát ad a világnak, hogy ennyi az össz. gondja az életben, ami van.
Nem tudok tényleg mit mondani erről a filmről, mint azt, hogy ezt MINDENKINEK látnia KELL!


"1987-ben, Harlemben járunk. New York elborzasztó hírű fekete negyedében senkinek nem könnyű az élete, de Claireece Jonesnak (Gabourey ‘Gabby’ Sidibe), becenevén Preciousnek (Drágaság) különösen nem az.
Az írástudatlan, kórosan túlsúlyos, csekély értelmi képességekkel megáldott tinilányt otthon az anyja veri, az apja molesztálja, sőt saját nemzője második gyermekével várandós. A halmozottan működésképtelen családban élete rendkívül magányosan telik, senki sem szereti, így hát ő sem szeret senkit. Amikor azonban lehetősége kínálkozik arra, hogy beiratkozzon egy "alternatív" iskolába, felcsillan előtte egy normális élet és egy szebb jövő reménye."

http://sisterrose.files.wordpress.com/2009/12/precious-movie1.jpg

"Minden nagy utazás, egy kis lépéssel kezdődik..."

2010. március 10., szerda

a szegény kisgyermek panaszai

Miért teszed tönkre az életemet? Miért rontod el a boldogságomat? Miért szólsz hozzám, ha csak belém tiporsz, és megalázol? Miért te vagy az apám?

The Blind Side- A szív bajnokai

http://blog.80millionmoviesfree.com/wp-content/uploads/2009/12/watch-the-blind-side.jpgTetszett. Jó film. Szép történet, ami mutatja, hogy van még jóság az emberekben. nincs még minden veszve. És az még jobb, hogy valódi történet :)
A mondanivalója jó volt... le a rasszizmussal, le az előítéletekkel, megadni az esélyt mindenkinek, hogy teljes életet éljen, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények között született, rendelkezik-e előjogokkal, vagy milyen az anyagi háttere...
Azt hiszem ez egy tündérmese-utópia... jó volt hát látni, nagy ritkán ugyan, de létezik ilyen.
Sandra Bullock karaktere nem a rá jellemző tipikus romantikus naiva, nem is az agyafúrt rendőrnő... hanem egy felelősségtudattal rendelkező család centrikus, gyermekét és családját féltő anya, aki örökbe fogad egy szinte idegen fiút, megadva neki az Esélyt.
Az alakítása, önmagához képest Oscar-díjas.. de azt hiszem erről szól az egész díjazás nem? Nem azt nézik, hogy melyik színész/színésznő a legjobb az 5 közül, hanem melyikük a legjobb önmagukhoz képest... és így... tényleg megillette a díj Sandra Anette Bullock-ot.
 http://tv.spreadit.org/pics/sandra-bullock-oscar-acceptance-speech.jpg

Ajánlom mindazoknak, akik hisznek a jóságban, a liberalizmusban, szeretik az amerikai focit, rajongnak Sandra Bullockért, vagy csak szeretnének nézni egy kis könnyed-limonádé- vasárnap délutáni filmet...
Nem ajánlom a szkeptikusoknak, a rasszistáknak, és azoknak sem, akik odáig vannak a mély üzenetű, bölcsességekkel tarkított utat mutató filmekért, sem pedig azoknak, akik valami újat szeretnének látni.
Mégis megyek este színházba... Bogi nélkül i lehet élni, nem ? :D
És egy igazi Háy szakértővel megyek, aki már szerepelt is Háy darabban :)

Niq
nem megyek színházba.
Van is kedvem. Meg nincs is kedvem.
Ott lesz a Háy... kárpótlás lenne a mai Völgyhídért, amire nem tudtam menni... ott is ott volt a Háy...
De hideg van, és fúj a szél és esik a hó.... PEdig olyan jó lett volna...
Nagyon nagyon van kedvem menni....
Nagyon nagyon lusta vagyok...
ha Kovács Boglárk Anna méltóztatna felvenni a telefonját, akkor lehet mennék este színházba...
deígy....
vedd már fel! Vagy hívj már vissza! vagy baszki már!

KEll egy kis áramszünet...

Mivel ma az 5 órából egyetlen egyen csinálnánk valamit, és azt itthon is meg tudom tenni, ezért megbeszéltem anyuval, és jó pár osztálytárssal, hogy a mai napot kivesszük. Kicsit elvagyunk itthon, kicsit pihenünk. De tényleg, azért miért érné meg bemenni, hogy unatkozzak magyar fakultáción (mert olyan tételek dolgozunk ki, amik nekem nem tételeim), vagy hallgassak egy hangversenyt (nem mutatnak újat, tekintve, hogy 8 évig rajz és ének tagozatos voltam), majd pedig nézzek egy filmet németül, ám felirattal (tehát nem kényszerülök rá, hogy hallgassam is, elég csak olvasnom... megjegyzem a múltkor is végig játszottam a Szabina telefonján a vízvezetékes játékkal...) szóval lenne egy törim, amin amúgy is kistanár van, és különben sem hiszem, hogy fél oldalnál többet írnánk, amúgy meg a tankönyvben leírtak alapján simán megtanulom.


Tehát a mai napon  itthon maradtam. 
Takarítani fogok.
Megnézem a The Blind Side c. filmet, amiért Sandra Bullock oscart nyert.
Megnézem a Komfortos mennyország c. filmet is, amiért Stanley Tuccit jelölték oscarra.
ha letöltődik addigra, akkor megnézem az Egek ura c. filmet is, amiért George Clooneyt és Anna Kendricket jelölték az oscarra.
Ha nem töltődik le, akkor megnézem a Precious-t, amiért Mo'Nique kapott oscart, és amiért Gabourey Sidibét jelölték... 


Jah, jah igen. Jó kis lustizós (meg takarítós :S ) nap lesz a mai, mert rámfér, és mert kell, és meg mert különben is senkinek semmi köze hozzá miért.

Jah, és borzzasztóan esik a hóóó... zuhog, kavarog viharzik... jaj, ne máááár :S

2010. március 9., kedd

Who's afraid of... ?

Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?
(Virginia Woolf)

2010. március 8., hétfő

"Ki ne szeretne egy villát Toscanában?"

 http://investinthearts.com/LJG/tuscan_villa.jpg

Road to the Oscar :)

Anna Kendrick
http://media.nj.com/oscar_awards/photo/anna-kendrick-oscar-red-carpetjpg-12bff4f72a0cb5ca_large.jpg

Maggie Gyllenhaal
 http://media.nj.com/oscar_awards/photo/maggie-gyllenhaal-oscar-red-carpet-2010jpg-f0e7dd32cdc234e6_large.jpg

Sigourney Weaver
 http://static2.elespectador.com/files/images/febmar2010/4a29ec99995f7289953cb99dcc7dad8a.jpg

Sarah Jessica Parker
 http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2010/03/08/article-1256195-089D6E58000005DC-605_306x728.jpg

Gabourey Sidibe
http://images.huffingtonpost.com/2010-03-08-97515860.jpg






























George Clooney

http://www.celebrity-gossip.net/images/photos/george-elisabetta-oscars-2010.jpg

Sandra Bullock és legújabb csecsebecséje
 http://wwwimage.cbsnews.com/images/2010/03/08/image6276901.jpg

Meryl Streep
 http://www.accesshollywood.com/content/images/114/230x306/114995_the-lovely-meryl-streep-arrives-at-the-82nd-annual-academy-awards-held-at-kodak-theatre-in-hollywood-california-on-march-7-2010.jpg

beware

15 órája vagyok talpon, előtte aludtam 1 órát. Ehhez képest jól bírom.
Művtöri végéről megléptem, de engedéllyel. Elmentem Nóri és Bogi elé, de Nóri meglépet fizikáról, engedély nélkül, Bogi kórusra ment, így egyikükkel sem találkoztam, de Nacuskámmal igen, meg Ágival és Réka-Lindsay-el. :D :D
Sütöttem halat, most azt majszolom, aztán utána kidőlök szerintem.
Ja, és meg kell osztanom veletek 1 titkot: Én vagyok az utolsó Samuráj :)

82. Oscar-gála

A vörös szőnyegen...
Ismét csodásnál csodásabb, színesebbnél színesebb, nagy nevekkel fémjelzett ruhákban vonultak fel Los Angelesben a sztárok. Maggie Gyllenhaal kékes színű, batikolt hatású ruhája nagyon nagyon tetszett, Anna Kendrick visszafogott rózsaszín estélyije is elnyerte a tetszésemet. Kate Winslet, tavalyi győztes egy platinás-ezüstös, ruhában jelent meg, szolidan, de elegánsan, ahogy az hozzá illik, vállára omló csodás szőke hajjal..
Sandra Bullock csodás ezüst színű estélyit viselt, aminek az alja mesés fodorban végződik, a teteje pedig csipkés-flitteres. Megadta a módját. Sarah Jessica Parker egy sárgás-aranyszín Channel kosztümben tündökölt... férje, Matthwe Broderick pedig igazán befesthetné a haját.
Meryl Streep hófehérbe öltözve egy angyal látszatát keltette.

A gálán...
A fények kigyúltak a Kodak Színház színpadán, és a kivetítők mögül előlépett a 10 legjobb színész... az 5 legjobb férfi főszereplő jelölt és az 5 legjobb női főszereplő jelölt. Megtapsolták őket, majd levonultak a színpadról, közben a mennyezetből leereszkedett Alec Baldwin és Steve Martin, a két házigazda.  Mondtak egy egy szót az összes filmről és a színészekről. Amikor James Cameronhoz értek, a színpadon elözönlötték az Avatarból ismert lélek izébizék, amiket Steve Martin kegyetlenül lefújt rovarírtóval. Aztán kezdődött is az egész.
A legjobb férfi mellékszereplő Christoph Waltzlett, a Becstelen Briganthykban nyújtottakért. Penelopé Cruz konferálta fel..
A legjobb animációs film kategória győztese a Fel! lett.
A legjobb eredeti betétdal a The Weary Kind lett, a Crazy Heart-ból.
A legjobb eredeti forhatókönyv kategóriában a Bombák földjén-el tarolt Mark Boan.
A legjobb animált rövidfilm kategória győztese a Logorama lett.
A legjobb rövid dokumentumfilm a Music by Prudence lett.
A legjobb rövidfilm a The new Tehants.
A legjobb smink kategória szobrát a Star Trek söpörhette be.
A legjobb női mellékszereplő az Akadmia szerint 2009-ben Mo'Nique volt, a Precious című filmben nyújtott alakításáért.
Sigourney Weaver konferálta fel a legjobb díszlet várományosait, a győztes az Avatar lett.
Ki más, mint Sarah Jessica Parker hirdetné ki a legjobb kosztümöt? A győztes Az ifjú Viktória királynő ruhácskája.
A legjobb hangvágást a Hurt Locker tudhatja magáénak.
A legjobb hanggal ugyancsak a Hurt Locker büszkélkedhet.
A legjobb eredeti filmzenéje a Fel! című animációs filmnek van.
A legjobb vizuális effektusokat az Avatar tudhatja magáénak.
A legjobb dokumentumfilm idén a delfinek vadászata ellen kampányoló The Cove.
A legjobb külföldi filmnek járó szobrot az akadémia az argentín The secret in their eyesnak ítélte.
A legjobb férfi főszereplőt a tavalyi legjobb női főszereplő, Kate Winslet jelentette be, az illető nem más, mint Jeff Bridges a Crazy Heart-ért.
A legjobb női főszereplőt mikor kihírdette Sean Penn, a tavalyi legjobb férfi főszereplő, gondolom milliók kiáltották el magukat (főleg a Meryl Streep rajongók): Átkozott Boszorka! Igen... a nyertes nem más, mint a kritikusok által olyannyira lehúzott, és esélytelennek titulált Sandra Bullock.
A legjobb rendezőt Barbra Streisand konferálta be, az illető Kathryn Bigelow lett, a Hurt Locker-ért. Ő az első női oscar-díjas rendező.
A 2009es év filmje az Akadémia szerint a Hurt Locker, azaz A bombák földjén lett.


-Nagyon szépek voltak a 2009ben elhunyt színészekre, színésznőkre, írókra, rendezőkre és producerekre megemlékező videók, személyes tapasztalatok, és köszönetnyilvánítások. Összességében.. a tavalyi jobb volt. Színvonalasabb volt, és az jobban tetszett. De ez is megérte, hogy megnéztem :D

Gratulálok mindenkinek!

létösszegzés-

Kb,. 40 perc múlva elkezdődik az idei év legfontosabb (számomra, és jó pár híresség számára) éjszakája. 
Tessék álmotokban is drukkolni a 16odszorra jelölt Meryl Streepnek, vagy Sandra Bullocknak! Inkább Merylnek.
Este megnéztem a 27 idegen igen-t, amit már nagyon rég óta akartam nézni. Szar úgy nézni egy romantikus filmet, hogy végig azon jár az eszem, hogy miért pont Katherine Heigl-nek nincs pasija? A szépsége szerintem párját ritkítja. És nem hiszek már abban,  hogy bármikor felbukkanhat a nagyŐ, aki történetesen úgy néz ki, mint James Marsden. Ez propagandaaaaa.... kérem szépen. Ha a jövő héten nem bukkan fel James Marsden, akkor feladom, és hozzámegyek valami bubifejű nyunyókához, és feladom az álmaimat.
27.
idegen.
igen.
Oscar gála.
38 perc. 


http://www.iwatchstuff.com/2007/10/16/27-dresses-poster.jpg

2010. március 7., vasárnap

William Blake: A beteg rózsa

W. BLAKE: A BETEG RÓZSA
Beteg virág vagyok:
láthatatlan féreg
éji vihar szárnyán
egy szirmomra tévedt;
Ágyat vetett bennem,
szép kármin ölemben,
s most sötét szerelme
titkon megöl engem.
http://www.windycityart.com/paintings/painted-rose2.jpg
7 és féél óra :) :)
18 év óta most először érzem úgy Anya, hogy igazán csalódtam benned.
kurva anyját a mocskos magyarországi kereskedelmi csatornáknak, amiért nem képesek leadni az oscart. De akkor sem basztak ki velem, mert akkor így a német Pro7etet nézem, nekik megy a pénzem, nem a magyar a csatornáknak. Valóban jobban megéri :)
kérdem én, ha Albániának megéri leadni, akkor nekünk miért nem?!
Akkor is élőben nézem.

picknik on Orfű

Tegnap megen ORfűn voltam, és megen Danival és Nínóval und Ritával. 
Szalonnát sütöttünk, Nínóval berúgtunk a sok házi pálinkától, találtam egy kutyát, akit elneveztem Csokinak, Danival feltérképeztük az ismeretlent, aztán meg kocsit mostunk.
Szép az élet, jaj de szép.

2010. március 6., szombat

Jaj mivel lepett meg engem egy alicsniki. ♥

La Vie En Samu

Jó ez a reggel. 
Fél tíz múlt. 
Pirítóst majszolok, vajjal és sajttal. 
Hozzá kávét iszok, barna cukorral és tejjel. 
A gépből Edith Piaf- La Vie En Rose szól. 
Tényleg úgy is érzem, mintha Párizsban lennék. 
Kitárom az ablakot, rágyújtok, és várom, hogy az Eiffel-torony visszakacsintson rám.
Ezekért az apró szép dolgokért megéri...
IstiPistit felrakták napiszarra,
De én akkor is büszke vagyok rá :)

2010. március 5., péntek

fejetlen plüssmacimnak, bár már tudom, hogy megírtam neki, de ezzel is csak nyomatékosítani akarom :)

Ha a tűzzel játszol, megégeted magad- tartja egy mondás. De egy másik meg azt mondja, aki nem kockáztat, sose fog győzni. Brigi, a pofára esés mindig ott van. Még akkor is pofára eshetsz, ha már mondjuk 4 éve jártok... ez bármikor beüthet. De tudod...  most volt a téli olimpia... hallottam olyanokról, akik összeomlottak, mert másodikok lettek. De egy olyanról sem hallottam, aki a rajtnál feladta volna, mert attól félt, hogy második lesz.
Érted, amit mondani akarok?
Ahhoz, hogy igazán élj... ahhoz meg kell tanulni kockáztatni... és élni.

WOODSTOCK.

http://i243.photobucket.com/albums/ff81/fairhenbane/WoodstockGrovelbot.jpg
Holnapután Oscar ^^
http://blog.calgarypubliclibrary.com/blogs/movie_maniacs/2007AcademyAwardStatue-thumb-300x363.jpg

2010. március 4., csütörtök

Jön a rézfaszú bagoly...

A mai felbukkanást nem kommentálom. Megzavart kb. 45 percre, de aztán megen nem éreztem semmit. Félelmet összesen. Nem akartam, hogy a múltam démoni szerelme az egyik lépcsőfordulóban elkapjon, és szíven szúrjon. De tudom, azt is kibírtam volna :D Elvégre a szünetekben végig Petra kísérgetett, aki úgy nézett be minden sarkon, hogy vártam, mikor kiált fel amolyan Sigourney Weaver módra: "Hagyod őt békén, te szuka?!" (A bolygó neve: Halál)
Pilinszky János: Kárhozat



Holott a semmi van jelen,
a világ azért tovább lüktet,
az erek szállítják a vért,
a kéz csomót köt, kulcsra zár,
gyufát gyújt és megágyaz éjszakára.

2010. március 3., szerda

levelet kaptal life... part II.

"Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit!
És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket!
Mert ami nincs, az fájhat, de attól méh nem lesz."
 /Lady Gaga/

Ezek a sorok álltak a Benedektől kapott képeslapon.
És a képeslapon azok a csavart giccses tulipánok vannak! Amit kértem! Emlékezett! :D :D
De a tabló képe kimaradt! De sebaj, lett mellékelve egy levél! Lassan válaszolnom kell Neki!

köszönöm az idézetet és a lapot Benedek!

Jó érzés néha ilyen levelet is kapni, ami nem virtuális, és nem is gyűlölködik! :D

somewhere over the...

http://fukszia.freeblog.hu/files/sziv%C3%A1rv%C3%A1ny3..jpg

2010. március 2., kedd

félek.

Mumus van a szekrényemben.
"Az álmot meg nem álmodni,
Úgy sem tudod.
Az érzést elhallgattatni,
Úgy sem tudod.
Ujjaid közt a kor úgy száll, 
Mint szürke por
És a perc hordja el...

Azért vannak a jó barátok, 
Hogy a rég elvesztett álmot
Vissza hozzák néked majd egy szép napon...
Azért vannak a jó barátok, 
hogy az eltűnt boldogságot
vissza idézzék egy fázós alkonyon.."

Baj van.
Már K....on is megjelent az a bizonyos ..., amire köztudott, hogy nagyon beindulok.
Asszem nem mehetek az öltöző közelébe-
És le kell mondanom a Hot dogról is reggelente, mert nem bírom ki, hogy ne másfajta v.... ábrándozzak.

2010. március 1., hétfő

Historia De Un Amor

Este hét órakor, a Művészetek és Irodalom Házában már lassan mindenki elfoglalta a helyét, és a fények is egyre sötétedtek.
Boglárka és Én az első sorban ültünk (természetesen). Rajtunk kívül csak egy fiatal volt ott ( Athina kislánya). Az átlag életkor 50 évnél kezdődött, de volt egy olyan érzésem, hogy a sok 60-70 éves matróna még rájuk is ferde szemmel tekint... mindegy, ez sem vehette el a kedvemet, hiszen tudtam, pillanatokon belül kilép a függöny mögül Papadimitriu Athina.
És ki is lépett, mint egy csodaszép latin amerikai énekesnő, és már énekelt is.
Annyira tetszett, hogy az első 45 percben a számok közt nagyon sokat beszélt. Mesélt az életéről, a testvéréről, akinek ma van a halála évfordulója, idézeteket mondott, többek közt Coelho-tól és Goethe-től. És a csodás zenékhez Lippai Andrea flamenco királynő tánca is dukált. Annyira csodaszép volt.
Az első pár zene mélysége nem fogott meg igazán, mert Athina közbe néha felsikoltott, amikor a ruhája beakadt a a blézerének flitteres szegélyébe. Jaj, csodás volt. És a testvér halálán kívül másért is fontos ez a nap számára. Ma van a kislánya, Réka 12. születésnapja. Ő is ott volt a nézőtéren, és kapott is sütit, meg gyertyát gyújtott neki, és átölelte, és úgy énekelte a CD egyik legismertebb számát, a Historia de un Amor-t.



Aztán felcsendült több filmzene is, és jött egy 10 perces átöltözési szünet.
Ez után mexikói ruhában jelent meg, sombrero kalappal, és egy spanyolosan feldolgozott ABBA számot adott elő, a Money, Money, Money-t. Aztán énekelt Edith Piaftól is, ami nagyon nagyon tetszett, és amin külön meghatódtam, az Cserháti Zsuzsa: Hamu és Gyémánt-ja volt. Csodás volt. Istenem. El se tudom mondani.
Így inkább megmutatom:

Aztán lassan a végére ért a második 45 perc is, és így jött a búcsúzás, majd a vissza taps: Máté Péter- Azért vannak a jó barátok. Kérte, hogy énekelje vele a közönség.Énekeltük is. Aztán az utolsó refrén végénél, átöleltem Bogit, és hozzábújtam. Athina ezt látta, és ránk mutatott a színpadról, és valami olyasmit mondott: Így kell ezt ! De ebbe nem vagyok biztos, nem hallottam rendesen :)
Aztán békültem a lányát, Rékát a színfalak mögé, hogy szóljon Athinának, szeretnék autogramot és közös képet. Athina ki is jött kedvesen, és alá is írta. Rá írta a dátumot is, és mondta, jegyezzem meg, mert ez nagyon fontos neki (Testvér + lánya).
Aztán póz egy közös kép erejéig. Majd jöttek mások is, elmaradozott mögöttünk Az aranytorkú görög, és én hihetetlenül boldogan távoztam. És és és... Jajdejó volt :)

Levelet kaptam life...

Olyan régen kaptam már gyűlölködő levelet IWIWen.
A legutóbbi Gila Eszter Marcijától jött, aki féltékenységi rohamában megfenyegetett, hogy le fog vadászni a haverjaival, mert tudják, hogy hol lakom ( a féltékenységi roham tört rá azért, mert azt MERTEM mondani a lánynak, aki már akkor 9 éve volt egy nagyon jó barátom, hogy szeretem). Erre azt írtam válaszul, hogy jöjjenek csak, isteni a csokis briós amit sütök, van egy fél üveg tequilám is, csak szóljanak, és partyzhatunk. De tényleg. Erre nem jött semmi válasz természetesen.

Ma megint kaptam egy hasonló stílusú üzenetet egy , más körülmények mellett bizonyára nagyon kedves és jó fej sráctól, akinek a barátnője blogot ír (és azt a blogot nagyon nagyon szeretem). Csak hát nem folyamatosan írja a bejegyzéseket, ezért írtam az üzenőfalon, hogy írjon már, hogy él-e, különben kénytelen leszek hívni a rendőröket, és amikor megtalálták, elbuszozok hozzá, megölelgetem, és utána megkergetem, amiért nem közli velünk, hű olvasóival, hogy mi a helyzet.
Na, erre jött az IWIW üzenet, hogy kezdem kicsapni a biztosítékot, és hogy úgy viselkedek mint egy havibajos picsa, ne rinyáljak, várjak. Ha meg megoldom a buszozást, ő szívesen megszeretget.

Ez úton is elnézést kérnék akkor ettől a virtuális barátomtól, amiért szóvá tettem, hogy nem ír, és várok arra, hogy írjon, mert szeretem olvasni a bejegyzéseit.  Igaz, a múlt hónapban ő kommentelte nekem ezt : " leszel szíves zaklatni ha ritkán postolok! olyankor mindig elszégyellem magam és írni kezdek! :) "  Ezek szerint félre értettem :)

Ami a legjobban fáj mindkét üzenetben, az az, hogy egyikük sem köszönt, sem az elején, sem a végén.. Úgy szeretnék már egy olyan gyűlölködő levelet kapni, amiben így kezdi valaki a mondandóját:
Szia! Én ez és ez vagyok... amúgy meg ki akarlak nyírni te köcsög faszfej. Üdv, XY... 
Vagy valami... szóval lehetne adni a formára... jó tudom, a gyűlölködő-fenyegető leveleknek nem ez a lényege, de hát miért nem lehet jó modorban közölni az emberrel, hogy laposra verjük?

Mit tartogat március a csillagok szerint... ?

Lassan, kitartóan és erőteljesen kezelje most a dolgokat. Most nem használ a sietség, sőt tönkretehetik az alapokat és bezárhat Ön előtt olyan ajtókat, amelyek nemrégiben megnyíltak (Andi, te is arra gondolsz? Vaaagy nem?? ). Szárnyal a fantáziája (csak, mint általában) és állhatatosságának köszönhetően tervei nagy részét meg tudja valósítani (Tételek kidolgozása :D? ) Olyan mintha hétmérföldes csizmát húzott volna (Vegyek új cipőt? ). Ebben a pár hétben úgy érezheti, mintha annyit haladt volna dolgai rendezésében, mint az elmúlt másfél-két évben (tehát semmit? Jah de, azért kicsit haladtam a dologban... ) Hirtelen minden a helyére kerül, eloszlanak kétségei és pontosan tudja, mit akar tenni, merre felé szeretne továbbhaladni életében (BTK magyar? KE színészet? ) Megérzi a nyugodt cselekvésben rejlő hatalmas és feltartóztathatatlan változtató erőt (meg ám... )


Köszönöm, hogy még csak a csillagok se írtak olyat, hogy szerelembe esel. Tudom, hogy nem, de legalább valami éltetett volna.
Este Papadimitriu Athina. Várom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails