"Ahol a szivárvány földet ér"

Paulo Coelho
Az ördög és Prym kisasszony
A szerző előszava
(részletek)

"Az első történet a Jó és a Rossz kettéválásáról az ókóri perzsáktól származik. az idő istene, miután megteremtette a világot, észreveszi, hogy még hiányzik valami nagyon fontos dolog: egy társ, akivel együtt élvezheti mindezt a szépséget és harmóniát.
Ezer évig imádkozik, hogy szülessen egy fia.
Arról nem szól a fáma, hogy kihez imádkozik, hiszen ő volt az egyetlen, és mindenható főisten.
Mindenesetre addig imádkozik, amíg végül teherbe nem esik.
Ám amikor észreveszi, hogy teljesült az álma, rögtön meg is bánja, mert ráébred, milyen törékeny a dolgok egyensúlya. De akkor már késő: a gyermek születni készül. Keserves zokogásával már csak annyit tud elérni, hogy a fiú, akit méhében hordoz, váljék ketté. Úgy szól a legenda, hogy az időisten ikreket hoz a világra: imájából fogan a Jó (Ormuz), bánatából pedig a Rossz (Arimán).
Az isten mindent megtesz annak érdekében, hogy Ormuz szülessen meg előbb, hogy féken tartsa fivérét, és megakadályozza, hogy kárt tegyen a világban. Csakhogy a Rossz ravasz és ügyes: születésükkör Arimánnak sikerül félrelöknie Ormuzt, így ő pillantja meg elősször a csillagok fényét.
Az idő istene kétségbeesésében elhatározza, hogy szövetségeseket állít Ormz mellé: megteremti az emberiséget, hogy együtt harcoljon fiával Arimán ellen, és közösen megakadályozzák, hogy Arimán átvegye az uralmat a világ felett.
A perzsa legendában tehát az emberiség a Jó szövetségese ként születik, s a hagyomány szerint végül győzni fog. Évszázadokkal később azonban felbukkan egy másik legenda is a kettéválásról, amely éppen ellenkezőleg látja az ember természetét: az ember a Rossz eszköze.

Bizonyára sejtik, mire gondolok: egy férfi és egy nő az Édenkertben, ahol minden elképzelhető gyönyörben részük van. Egyetlen dolgot tilt nekik az Úr soha nem ismerhetik meg, mit jelent a Jó és a Rossz. Azt mondja nekik a Mindenható Atyaisten (Ter 2, 17): "a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél".
De egy szép napon megjelenik a kígyó, és azt bizonygatja, hogy ez a tudás, még magánál az Édenkertnél is többet ér, úgyhogy feltétlenül meg kell szerezniük. A nő tiltakozik, mondván, hogy Isten halállal fenyegette, de a kígyó esküdözik, hogy semmi bajuk nem eshet. Éppen ellenkezőleg: amikor megismerik a Jót és a Rosszat, Istennel válnak egyenlővé.
Éva tehát eszik a tiltott gyülöcsből, és Ádámot is megkínálja. Abban a pillanatban fölborul a Paradicsom egyensúlya, ők pedig kiűzetnek, és elátkoztatnak.
De van itt egy rejtélyes mondat, amelyet Isten mond, mintha igazat adna a kígyónak: "Ímé az ember, olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván".
Csakúgy, mint a perzsa időisten esetében, aki imádkozik, holott mindenható, a Biblia sem mondja meg kihez szól az Úr- ha egyszer egyedüli isten-, amikor azt mondja: "közülünk egy".
Bárhogy legyen is, az emberiség kezdettől fogva arra ítéltetett, hogy a két örök véglet között vergődjön. (...)
A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre.
a próba nem vár. az élet nem néz hátra. Egy hét nagyon is elegendő arra, hogy eldöntsük: vállaljuk-e a sorsunkat, vagy nem.

Buenos Aires, 2000. augusztus"