"Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?"
Nem tudom. Azt se tudom mi az, hogy szeretni. Szerelmesnek lenni. Létezhet-e egyáltalán. Csak azt tudom, jó, amikor megpillantom. Csak azt tudom, szeretném, ha boldog lenne. Ha nem velem, hát nem velem. De nem bírom. A Kedd délutánokat, amikor dekkolok a terem előtt, csupán egy pillantásért. Nem bírom tovább, azt, hogy egy unalmas órán gondolataim hozzád szálljanak. Megmérgeztél. Akaratod ellenére életemet bitómmá tetted, mert beleléptél. Hallgat a világ, mégis a te nevedet sűvíti a szél. Ha a szemem lehunyom egy magányos pillanatért téged látlak.
Mi ez, ha nem szerelem?
Legszívesebben, most azonnal felkötném magamat a szobámba, hogy szememet behunyva arcod emékét lássam újra, örökké.
"Felém se nézel, szóljon ez a vészjel,
S.O.S.
Múlnak az évek, nem lehetek véled,
S.O.S.
Tudom én. Nem leszel soha már az enyém..."
2 megjegyzés:
És eldobnád magadtól annak a lehetőségét, hogy ne csak rádnézzen, hanem meg is lásson? Nem akarod látni, hogy boldog? Megelégednél egy képpel, amikor lehetne millió képed?
Ugyan már, a kesergés senkinek sem áll jól. Egy igazi bátyusnak meg főleg nem!
Pussz:
Zs
Szeretlek Zs.
Megjegyzés küldése