Nem tudom mi ez az érzésállapot ami uralkodik rajtam.
Ti éreztetek már olyat, hogy felhőtlenül boldogok voltatok, de közben mégis magányosak, és nyomorultak? Ti éreztétek már ezt? Hogy az élet egy beteljesült álom, egy álom, ami valóság. És épp ezért kurvajó minden? De épp ezért is, mert valóság, s mert a valóságban minden bonyolult, kurvaszar minden? (Bocs a sok mindenért. de leszarom) A valóságban mindig vannak körülmények, okok és okozatok. És ha az ember felhőtlenül boldog (mint jelenleg én), ott vannak a körülmények, az ostoba gondolatok, a félelmek, a vágyak, az érzések. Az órák. Minden.
Nem bírom. Ha boldog vagyok, miért nem lehetek csak az?
A Pán Péterben volt: " A tündérek olyan icipicik, hogy egyszerre csak egy érzés fér meg bennük".
Akkor n is pici akarok lenni. Csak boldog. Nagyon boldog. Ami vagyok is. De hát ott vannak a körülmények, okok, okozatok...
Miért van az, ha boldogtalan vagyok, az a rossz, ha boldog, akkor meg az?!
Ajj...
Istenem...
Legkedvesebb Annám, már kezdem érteni miért választottad a moszkvai vonatsint örök búcsúd helyéül. Vronszkij. A kivetettség. Ő, drága hercegnő, hogy mi ketten mi mindenben egyetérthettünk volna. Mind a ketten ugyanazt érezzük kedves Anna. Vagyis éreztük. Mert te már nem. Nekem is megvan a magam Vronszkijja. Akkor rám is vár egy moszkvai vonat?
Legkedvesebb Annám, ha más nem is, én megértelek téged!
2 megjegyzés:
Ha boldog vagy, akkor arra koncentrálj, és szard le a körülményeket. A boldog és elégedett emberek bevonzzák azt, amitől a "körülmények" is (lehet hogy csak szépen lassan, de) javulnak. Ki kell használni :) Legyél tündér, és koncentrálj arra :P (Bár gyűlölöm a Pán Péter minden változatát, ellenben a tündérek a kivételek benne.)
Rendicsek. Tündérleszek :D
Megjegyzés küldése