Hazatérés

Kb. 3 perce olvastam ki az Íme a nővérem, Madonna c. könyvet.
Érdekes.
Hadd kezdjem rögtök két ténnyel. Az egyik az az, hogy Madonna
a világ legjobban kereső női előadója, idestova negyed évszázada a legmeghatározóbb alakja a POP zenének, mi sem bizonyítja jobban: több, mint 200 millió lemezt adott el eddig.
A másik tény pedig az, hogy ahhoz, hogy ezt elérte, Madonnának mindenen és mindenkin keresztül kellett gázolnia.
Madonna Louise Veronica Ciccone számára az ég világon semmi sem szent. Sem a családja, sem a halott anyja emléke, sem a vallás. Semmi.
Talán ma nem lenne sehol, ha nem lett volna ez a rengeteg eszme, ami ellen lázadhatott volna.
És akármennyire is akarta leplezni, de ez a sok gátlástalanság (a kezdeti időkben legalábbis) lelkiismeretét furdalták. És ekkor mindössze csak egyetlen egy emberre számíthatott a világon, Christopherre, az öccsére. Legalábbis, ameddig be nem lépett az életébe Guy Ritchie.

A könyv második fele annyira szomorú és letargikus hangvételű. Christopher elárulva érzi magát, és ez így is van, elárulta őt Madonna. De ettől még szereti őt a nővére. Nagyon. Ez derül ki Madonna szinte minden hozzá intézett leveléből. Csak nem tudja belátni, hogy az öccse nem drogfüggő, hanem mentális zavarai azért vannak, mert 25 év alatt sem sikerült feldolgoznia, hogy ha meggebed sem fognak rá máshogy tekinteni, mint Madonna öccse.

Ezzel a könyvel nem járatja le sem saját magát, sem Madonnát (hisz pontosan tudtuk, mennyire karrierista és könyörtelen asszony is ő). Pontosabban szólva mindkettőjüket lejáratta valamilyen szinten. És tudom, sose jön már rendbe köztetek semmi srácok, de azért nagyon nagyon szurkolok, és rmeélem, most, hogy Guy végre kilépett a képből, sikerül kezdeni valamit önmagatokkal!!!!