Istenem, de jó érzés is az, hogy megtaláltam ezt az áldott békét. Az egyensúlyt.
Olyan jó, hogy tudom kifelé mutatni újra az erős független imidzset, de mindezektől elvonatkoztatva itthon egyedül az ágyban éjjelente ugyanaz az összetört szívű iciripiciri kisember vagyok.
Jó, mert nem vagy érzéketlen, de túlságosan tocsogós sem. Most mindkettőre szükségem van. Sírásra is és nevetésre is.
Aztán majd idővel az egyik lemarad. Gondolom az, amelyiknek le kell maradnia.
1 megjegyzés:
Ugyanígy érzek. Megtaláltam a békét, talán a harmóniát. Bár lehet ez nagy szó erre az érzésre. De valami hasonló.
És idővel lemarad, aminek le kell. ;)
Megjegyzés küldése