Az a legrosszabb, hogy fekszem, és hallom, ahogy dobog. És nem értem hogy csinálhatja. Hogy lehet benne ekkora erő. Hiszen...hiszen kettéhasították, és azt még egyszer átdöfték. És mégis dobog tovább. Monoton ba-bamm ba-bamm ba-bamm... Csak ver, mintha sétálna. Hova igyekszik, nem tudom. Honnan is tudhatnám?
Istenem, sajnálom kedves olvasók, és barátok, hogy még mindig nem tudok szabadulni tőle.
De egyszerűen olyan hihetetlenül fáj még mindig. Eltelt 3 hét. Jézusom, igen, ma telt el a 3. hét, és még mit sem vesztett a fájdalom erősségéből. Nem akarok gyenge lenni. Ennyire nem. Annyira fáj. annyira félek. És mi a legszörnyűbb az egészben?
Hogy bármi is történik, bármennyire is kívánom az ellenkezőjét, bármennyire hihetetlenül fáj is, hallom, ahogy dobog, és tudom, dobogni is fog tovább, emlékeztetve rá minden egyes percben, hogy már nincs kiért dobognia.
5 megjegyzés:
Most mondjam azt, hogy örökre megmarad a dobogás? De nem mondom, mert nem akarlak teljesen elkeseríteni
Nekem másfél éve zakatol hiába :))
Tudod, erre csak azt tudom modani, hogy egy orvosság van, az, hogy keressni kell valami/valaki mást, akiért újra zakatólhat.
Soha nem lesz ugyanolyan, mint a másik. Valószínűleg jobb lesz, vagy legalábbis arra kell törekedned, hogy mindig jobb legyen, mint az előző.
Hajrá! És rugaszkodj neki a keresgélésnek :)))
Jam... és igen... adj időt magadnak! :)
Igen... hívtak már, hogy menjek, és keressek egy újat. Másikat.
De még nem tudnék. Még kicsit nyalogatom a sebeimet.
No de persze ha jönne...hát nem mondanám neki, hogy menjen el :D
Tudom, hogy majd csak lesz valahogy. De most még nehéz hinnem benne. :)
köszönöm :)
Ezt nagyon szépen leírtad. :) Amúgy én is így érzek. De már egyre ritkábban szerencsére. ^^ Szerintem az idő nem gyógyít be igazából semmit, csak kicsit könnyít rajta. Meg ráébreszt, hogy jézusom, már ilyen sok ideje nem az enyém? De mindegy, ez a Te harcod, és túlleszel rajta, ahogy már sok más ember is túl volt rajta. ^^ Én legalábbis ezzel vígasztalom magam. Csak az a baj, hogy én nem vagyok "a többi ember." xD
Köszönöm Kedves Névtelen!
Igazad van nagyon. Valóban nem vigasztal az, hogy "majd az idő...", meg a sok "szard le" és a "jön majd jobb"
Most nagyon szar, és nem érzem, hogy az idő munkálkodna begyógyítani, és nem tudom leszarni, hisz ki tudná leszarni ha az, akit szeret (ett) végérvényesen kitépné magát a szívéből, és épp ezért még nem kell, hogy jöjjön a másik, még mindig csak ő kell, csak ő és ő...
Megjegyzés küldése