Ma úgy döntöttem, hogy Shakespeare szonetteket olvasok.
Örülök, hogy olyan ember vagyok, aki egyszer csak úgy dönt, hogy Shakespeare szonetteket olvas... mindegy.
A lényeg az, hogy nagyon nagyon tetszenek, és mindenkinek mondom: tessék Shakespeare szonetteket olvasni, mert az jó.
Itt van egy, ami most a szívemnek kedves:
XLIV. szonett
Lecsukva lát legjobban a szemem,
Mert nappal csak lim-lom tűnik elébe:
De ha álmodom, terajtad pihen,
És, sötét tűz, tűzként csap a sötétbe.
Kinek árnyadtól árny felvillan, ó,
Láng-nappal mily láng-képet tárna fel
Árny-képed, a még jobban ragyogó,
Ha másod csukott szemnek így tüzel!
Hogy üdvözülnék (mondom) eleven
Nappal látva tégedet, ha halott
Éjben, nehéz álmom s vak szemeken
Szép, vértelen képed így átlobog?
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
Roland szavaival élve: "Mint egy hősszerelmes köcsög"
Most valahogy mégis erre van szükségem... hősszerelmes köcsögnek is kell lenni néha... nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése