Tegnap, még mielőtt mindent megtudtam volna, már eléggé ki voltam borulva.
És mennem kellett... levegőre, a szabadba, a hidegbe, cigizni, sétálni...
Anita, hű társam a bajban, mint máskor, most is ott lépkedett velem.
Eszembe jutott, hogy Rácz Zsuzsa Terézanyuja egy platánt ölelgetett, amikor hasonló hangulatban volt.
Így kerestünk egy nagy fát, hogy át tudjam ölelni, szorítani, csak érezni a hideg kérgét, hogy megnyugtasson. Miután ezt megtettem, annyit kérdeztem: Miért nem születhettem fának?
Anita válasza egyszerű volt: Mert embernek születtél.
Ma gondolkodtam ezen. Embernek születtünk, és nem is ez a nehéz, vagy a kihívás...
de majd ha eljutunk oda, hogy látogatásunk a földi létben véget ér, vajon melyiküknek sikerül egész életében embernek maradnia?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése