Féltem attól a bizonyos 1 hónaptól.
Nem tudtam pontosan a dátumot, és féltem visszanézni, mert nem akartam kockára tenni az ez alatt az egy hónap alatt elért gyógyulásomat. Féltem, hogy visszaesek. Összeroppanok. Tegnap kicsit erős hullám tört rám, és úgy éreztem, totálisan túl vagyok rajta, és képes vagyok fájdalom nélkül emlékezni rá, és nem bánkódom.
Nincs így. Még így 1 hónap és 4 nap távlatából sincs.
Még mindig szeretem, de ami már 100%os javulás: NEM olyan fokon és szinten szeretem, mint 1 hónap és 4 nappal ezelőtt. És, bár alkalomadtán még eljátszok a gondolattal, de már nem vágyok rá, hogy szeressem, és hogy szeressen. És tény, ami tény, képes vagyok pozitív emlékekre gondolni, és csak mosolyogva legyinteni a fájdalmakon.
De... az a mosoly még nem teljesen őszinte boldog... még van benne hazug keserű...
1 megjegyzés:
nem akarlak elkeseríteni,de még fájni és kisérteni fog hosszú időn keresztül..én azt a felfedezést tettem,hogy:minél jobban szerettünk valakit,annál hosszabb ideig nyomjuk a lelki "betegágyat"..
mire azt hinnéd túl vagy rajta rá kell jönnöd,hogy még mindig csak az út elején jársz..de fel a fejjel!aki ezt az érzést nem ismeri meg ,tényleg sosem élt!!
Megjegyzés küldése